| Szoptatás gyakoriságaNagyon sokáig életben volt az a tévhit, mely igen súlyos károkat okozott a babák fejlődésében, miszerint a babának óra szerint, mindig meghatározott időben kell szopnia, mert ez szükséges ahhoz, hogy már csecsemőként rendszerességet szokjon meg. Annak ellenére, hogy ez elképesztő módon a csecsemő optimális túlélése ellen mutat, mégis sokakat meggyőzött és roppant nagy számú követőre talált. Szinte divattá vált az órára szoptatás. Ez persze teljesen természet ellenes, és ettől a baba szenved a legjobban. A kismamának sem jó, hiszen nyilvánvalóan az éhes baba sír, és a kismama valamennyire mindig tudja, hogy éhes.
Ez a módszer meggátolja a baba megfelelő táplálék felvételét, továbbá meggátolja az optimális tejelválasztást. Mindenkinek rossz, mégis még ma is vannak, akik működőképes módszernek tartják és használják.
A szoptatás gyakorisága nem határozható meg egy konkrét időpontban. Mondhatjuk azt, hogy a baba hozzávetőlegesen három óránként eszik, de nem állíthatjuk, hogy ez minden esetben, percre pontosan így van.
Felnőtt emberekkel is előfordul, hogy egyik nap éhesebbek, másik nap kevésbé van étvágyuk. Ez következhet fizikai megterhelésből, lelki megpróbáltatásokból, és még ezer más okból, de tény, hogy nem egyforma mértékű a napi táplálékfelvételünk, és mi sem mindig vagyunk éhesek ebédidőben, holott dél van.
A baba esetében ez hatványozottan így van, hiszen fejlődésének mértéke és sebessége nem minden nap ugyanolyan, és számára ez jelenti a fizikai igénybevételt. Ezért van szüksége akkora mennyiségű energiára, hogy kétszer-háromszor annyi alkalommal eszik, mint a szülei. Emésztése is egészen más, hiszen emésztőrendszere éppen kialakulóban van.
Ezért a legjobb módszer, az ideális fejlődés érdekében, ha rábízzuk a babára, hogy mikor szeretne enni és milyen mennyiséget. A rendszeres súlymérés úgyis megmutatja, hogy mennyire jó a fejlődés tempója. Érdemes bízni benne, képes eldönteni, hogy érez-e éhséget vagy nem.
|